Lehet vagy 40 éve, hogy Dr. Magyar József gépészprofesszor egy előadásán azt mondta, elég jók vagyunk bármely olyan dolog megalkotásában, amely nem sokkal nagyobb vagy kisebb egy embernél. (Lehet, hogy máskor is mondta, én akkor hallottam.) Az állítás helytálló, bár azóta mind a kisebb, mind a nagyobb irányban történtek fontos lépések. Ennek ellenére induljunk innen: hogyan és mennyire lehet különbözni az embertől? Hogyan és mennyire érzékeli ezeket a különbségeket az ember? Mit okoznak ezek neki?
Volt egy tudományos csatornán egy film arról, hogy valami idegenek jönnek ide, és úgy kezdik, hogy elpuszíithatatlan, futballabda nagyságú gömbökkkel szórják tele a Földet. Ezek aztán kéthetente kettéosztódnak, mindig feleződve. Valamikor a vírus nagyság környékén veszítette el a fonalat az emberiség, persze a belélegzés és lenyelés mindenféle tünetet okozott.
És ez még csak a méret.
Egy kicsit gondolkozzunk a sebességen. Ha valami sokkal gyorsabb, mint az ember, az a Földön sokkal kisebb is, úgyhogy már csak ezért is nehéz szemügyre venni. Lásd: puskagolyó. Legyen mondjuk értelmes lény: olyannak lát bennünket, mint mi a fákat. Nagynak és mozdulatlannak, és már el is érkeztünk az embernél sokkal lassabb dolgok problematikájához. Mit tudunk a növények kommunikációjáról? Kémiai? Fizikai: érintkezéses? Hogy kommunikál velünk valaki, aki sokkal lassabb vagy gyorsabb mint mi? (Vannak erről scifi-novellák, iszonyú problémákat vetnek föl.)
Most sokáig sokáig rugózhatnánk a hangon, mint a kommunikáció fizikai protokollján. Nem fogunk. Épp csak megemlítjük, hogy miután a mozgás és gondolkodás rendszere elektromos alapú, a kommunikáció miért nem olyan? Az evolúció nem következetes. A hártyásszárnyú rovarok végtelenül sikeres, százmillió éveket átvészelt rendjének szárnya eredetileg légzőszerv, kopoltyúféle volt a vízben (Forrás: Jared Diamond.)
Viszont megérkeztünk az évmilliókhoz. De ahhoz még éretlenek vagyunk. Kezdjük a távolsággal. Kicsit foglalkozunk az arányokkal a természetfilm-csatornák pépesen szájbarágó modorában.
A Hold 384000 km-re van a Földtől. A Föld kerülete 40000 km. Ha az autónk 120 km/órával megy a sztrádán, 333 óra, két hét alatt éri körül a Földet. 3200 óra, 19 hét alatt éri el a Holdat.
A Nap 150 millió km-re van a Földtől. Autónk 143 év alatt ér oda. A fény onnan a Földre 8 perc alatt…
A Neptunusz (tavaly, 2014-ben még az volt a Naprendszer legkülső bolygója, most megint a Plútó az) 4,5 milliárd km-re van a Naptól. Autónk 4293 év alatt érné el. Ennel nagyobb távolságokra már értelmetlen az autós hasonlat használata. Pedig még nem is hagytuk el a Naprendszert, legszűkebb hazánkat.
Van ember által készített tárgy ennél messzebb: a Voyager-2 űrszonda nem olyan régen került kijjebb a Plútó pályájánál, 1970 óta repül, és még fel lehet vele venni a kapcsolatot. Ha már itt vagyunk, hangsúlyosan leszögezzük, hogy a Földtől elszakadni 11,2 km/s sebességgel lehet, ami a hangsebesség 34-szerese. A Voyager-2-őt fellőtték, elérte a szökési sebességet, és hosszú útja során különböző égitestek, amelyek „közelében” elhaladt, még tovább gyorsították, most 15,43 km/s a sebessége.
Az a térdarab, amelynek hatása lehetett a földi élet kialakulására, az Oort-felhő nevet viseli, nagyjából 1 fényév átmérőjű a Nap körül: innen jönnek az üstökösök.
Az eddig megállapítások nem becslések és nem feltételezések, hanem objektív, egyszerű, mondhatni kőkemény tények.
Most bevezetünk egy másik mértékegységet: a parszeket. Ez az a távolság, ahonnan a Föld pályájának átlagos átmérőjének (ami 300 millió kilométer) látószöge 1 ívmásodperc. Egy parszek: 3,26 fényév. (Csak az érdekesség kedvéért: az emberi szem felbontóképssége hatvanszor durvább ennél: egy ívperc.)
Tessék venni egy nagy levegőt: a Tejútrendszer átmérője 30 000 parszek. 100 000 fényév. Az a sok kis színes folt, amelyet egyes Hubble-felvételeken látunk, az mind mind egy-egy galaxis. Nem mellesleg a „galaxis” szó a „tej” görög megfelelőjéből származik. A „Tejút” szó meglehetősen ősi és alapvető az európai kultúrában.
Nem tudom, sikerült-e megvilágítani, hogy az ember, mint olyan, az összes istenével, matematikájával és filozófiájával együtt, valami olyan elenyészően kicsi a galaktikus mércén, hogy nem lehet fontos. És ezt nem abból szűrtem le, hogy egy pár kilométeres kődarab egy szempillantás alatt megsemmisítheti az egészet.
És eddig még csak a távolságokról beszéltem, az időről nem. Majd most.
Kezdjük onnan, hogy mit jelent ez: „kipusztul az emberiség”. Hát, hogy a Földről egy környezeti és–vagy társadalmi katasztrófa következtében kihal – egy faj. Miután ez az egy faj nem egészen 100 év alatt kipusztított számtalan, évmilliók alatt kifejlődött állat- és növényfajt. Tehát visszaáll egy olyan állapot, amely mondjuk egy szempillantással, százezer évvel ezelőttig fennállt. Szóval, ha a Tejút valamely másik pontján van egy másik civilizáció, az esetleg pont lemarad a saját életciklusában a földi civilizáció mintegy 1000 éves felfedezhető időszakáról… (Lásd a Wikipedián a „Fermi paradoxon” szócikket. Nagyon fontos mű. Körülbelül a legfontosabb, amelyet olvastam. Már, ha az emberiség léte fontos az emberiségnek.)
A Föld csillagászati pozíciója stabilnak tűnik, azaz az elkövetkező néhány millió évben biztosan nem fog változni. Lesz légköre, a víz folyékony marad, a sarki jégsapka, hát volt már olyan, hogy majd’ az egyenlítőig ért, meg olyan is, hogy nem volt egyáltalán. A kipusztított fajok helyére mások lépnek, semmi akadálya annak, hogy valamelyik értelmesebb faj – makákó, bonobó, medve, stb. – újra felfedezze a technológiát, az embernek is öt millió évbe került, majd egy röpke szemvillanás alatt elpusztítja magát. Azért kíváncsi lennék, mivel magyarázzák majd az emberi civilizáció maradványait – ha egyáltalán felfedezik és képesek az értelmezésére.
És akkor most a legelejéről. Az megvan, hogy több mint egy milliárd év alatt alakult ki az a sejtrendszer és öröklési megoldás, amely általános a Földön? Halovány lila gőzünk sincs a sikertelen próbálkozásokról.
Azt, hogy mennyi egy év, azt felfogjuk: eszmélésünktől halálunkig csodálkozunk, ahogy évente átáll a gondolkozásunk téliről nyárira. Ezer (kétezer) évet is felfogunk: akkor énekelte Jézus a kereszten, hogy „Always look at the bright side of life”.
És ennél egy milliószor többet?!
Így adom vissza az előbbi blaszfémiát: még Istennek is ennyi ideig tartott, míg kellően ellenálló alapmegoldást alkotott meg. Lehet, hogy a dolog nem egyszerű.
Vagy megint a távolság. Ha egy kontinens évente 5 cm-t megy valamerre, akkor 1 millió év alatt 50 km-t megy – ennyitől még nem tűnik el egy óceán. 100 millió év alatt viszont 5000 km-t megy. (Lásd a Wikipedián a „Pangaea” szócikket.)
Jöjjön most a bonyolultság. Lehet, hogy itt csak magamról vallok, kiderül, hogy milyen buta vagyok. Lehet, hogy másnak nincs baja a tetszőlegesen sok, egyidejűleg egymásra ható tényezők működésének felfogásával.
De azért legyen tanulságos, ahogy kiderült a préritűz minimum három, jótékony egyensúlymegőrző hatása. Vagy hogy a Hold nemcsak a Föld forgását és pályáját stabilizálja, hanem a folyékony belsejének tömegvonzásos rángatásával (a magma-árapály előidézésével) fenntartja a mágneses terét, ami eltéríti a nagy energiájú töltött részecskéket, a napszelet, ami milyen jó az életnek itten.
Vagy: miért keresnek kevesebbet a nők? Azért, mert egy munkahelyre egynél több reprodukciós korú nőt kell felvenni a funkció ellátásához. Egy versenypiaci cég nem tud többet fizetni egy embernyi munkáért, mert lemarad a versenyben. A hátrányt állami segítséggel lehet ellensúlyozni: adókedvezményt kapnak a cégek a női alkalmazottakért. Az állam a beszedett adókból tud támogatni.
Tehát egy adott országban a férfiak és nők átlagkeresetének különbsége az adott ország adófizetési moráljától függ. Ez egy faék egyszerűségű összefüggés.
Mi van, ha ilyen egymásra épülő hatásokból is van milliószor bonyolultabb? Ha a százmillió évek alatt kialakuló evolúciós eredmények erejét nem tudjuk megérteni, akkor az agyunknál összetettebb rendszerekkel mit kezdjünk?
Azt mindenki tudja, hogy három, tetszőleges elhelyezkedésű pontból az agyunk mindig arcokat rak össze, mert ez a mintafelismerés fontos volt a fennmaradáshoz. Mi van, ha természetes számok is, amelyekre ugye az egész matematika épül (vagy rosszul tudom, és nem is), csak az emberi agynak természetesek? Más (nem ember) nem így nézi a világot. A prímszámok csak nekünk jelentenek bármit is… (Ez most bevezeti a „Kapcsolat” című filmet.)
A Wikipedia-szócikk az emberi tudomány ma ismert tényeire alapoz. Nos, az emberi tudománynak is lesznek bővebb ismeretei, továbbá pont ez a téma az, amely alapvetően függ a nem emberi tudomány(ok)tól.
…
Ennyi mindent locsogni csak azért, hogy a csattanó elsüljön: ez a világ sokkal nagyobb annál, hogy egyedül legyünk benne. És még csak nem is én mondtam, hanem Carl Sagan a fenti filmben. (A főhősnő elhunyt apjának szájával.) Én annyit teszek hozzá – egészen biztos, hogy Sagan is hozzátette, de akkor nem lett volna ilyen hatásos –, hogy
ez a világ felfoghatatlanul sokféle módon „nagy”, és nagyobb,
mint az ember
Minden szót betű szerint és a lehető legáltalánosabban kell érteni. Az ember, mint olyan, bárki, az emberek közül, képtelen felfogni, megérteni, hogy a világ mennyivel és milyen módon nagyobb, térben és időben, ráadásul ősszetettebb – nem mint a személye, hanem mint az egész emberiség, az értelmes (?) emberi faj az egész történetével történelmével egyetemben. A világ megismerhetetlen, de ez nem a világ tulajdonsága, hanem az emberé. Aki többet képes megismerni belőle, az nem ember. Amit az ember képes felfogni belőle, az egy része csak, az egy kicsi, egyszerű, emberi világ.
Nem akarok belemenni abba, hogy bármilyen értelmes lény pont ugyanilyen kicsi és egyszerű az egész univerzumhoz képest.
